MENÜ

Alapvetően nincs több jogunk, mint bármelyik magyar állampolgárnak, de mivel szervezetten dolgozunk, így eredményesebbek lehetünk a közrend fenntartásában, a bűnmegelőzésben.
A Rendőrséggel, más hatóságokkal meglévő együttműködéseink révén kisebb részfeladatokat és hatásköröket időlegesen átveszünk, amíg az értesített közegek megérkeznek.

A Polgárőrségről szóló 2006. évi LII. törvény, mely április elején lett hatályos, ma már egy kicsit több mindent enged meg nekünk. Nem csak a tettenért elkövetőt, hanem a szabálysértőket is visszatarthatjuk a helyszínen, de kötelesek vagyunk őket mihamarabb átadni a hatóságoknak. Kényszerítő eszközt nem alkalmazhatunk, önállóan nem igazoltathatunk, de különböző együttműködési megállapodások, képzéseken elsajátított módszerek és saját józan eszünk révén egyre hatékonyabban léphetünk fel a közbiztonságot, közlekedésbiztonságot, környezetet veszélyeztetőkkel szemben.

Eszközeink, technikai lehetőségeink bővülnek, így ma már vizuális és kézi rendszám azonosító berendezéssel is rendelkezünk, mely jelzi, ha körözött gépjármű kerül elénk.
Országos hírközlő rendszerünk segítségével az ország lakott területein bárhonnan tudunk értesítést küldeni, segítséget hívni.

Az új Polgárőr törvényről és jogainkról bővebb információ a http://www.opsz.hu/ weblapon található.

 

Hírek

  • Felhívás
    2012-07-06 06:33:14

    Folyamatosan várjuk leendő aktív tagok
    és támogatók jelentkezését!

Asztali nézet